Az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotját, a ChatGPT-t több tudományos és társadalmi-gazdasági témában is leteszteltük, most pedig megkérdeztük tőle, melyik terület lehet majd az 51. amerikai állam.
A Reuters közölte a napokban riadalmat keltő, Amerikai Egyesült Államok felett átrepülő kínai kémléggömbről készült felvételeket. Az amerikai polgárok a Holdhoz viszonyították az égbolton feltűnő eszközt, az egyik szemtanú pedig azt ismételgette: "Melyik bolygó ez?". A kémléggömb megihlette a Twitterezőket, annak feltűnését a Star Wars egyik legendás jelenetéhez hasonlítják.
Egyre feszültebbé vált a kommunikáció a magyar kormány és az Egyesült Államok között. Az USA budapesti nagykövete, David Pressman szerint bár nagyon fontos szövetségesük Magyarország, a kormányzati kommunikációban megjelenő ellenséges hangokat aggasztónak tartják. Ugyanakkor lehetőséget lát a bilaterális, különösen a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére - nyilatkozta a diplomata portálunknak. Azt is közölte, egyelőre nincs napirenden adóügyi megállapodás a két ország között.
Egy kínai kémléggömb repül néhány napja az Egyesült Államok felett, Antony Blinken amerikai külügyminiszter tervezett pekingi útja előtt - közölték amerikai tisztviselők csütörtökön a Reuters beszámolója szerint.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hosszú interjút adott az orosz Rosszija csatornának, ahol többek között kitért Oroszország Ukrajnában vívott háborújára. A külügyminiszter nyilatkozata alapján az Egyesült Államok gyarmati álmokat dédelget, és ennek része egy újabb háború kreálása, ezúttal Moldovában – írta meg a Ria Novosztyi.
A Telegraph értesülései szerint az FBI emberei házkutatást tartanak Joe Biden amerikai elnök Rehoboth Beach-i házában. Az elnök ügyvédje szerint titkosított dokumentumok után kutatnak a tengerparti villában.
A Kreml nagyon fontosnak tartja a hadászati fegyverzetek csökkentéséről megkötött Új START-szerződés fenntartását - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak
Az elemzői várakozásoknál jóval kevésbé bővült a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban januárban - közölte az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán.
Kedd este egy 230 ezer követővel rendelkező Twitter-felhasználó kirakott egy posztot, amiben Joe Biden két, látszólag egymásnak ellentmondó beszédének egy-egy részlete szerepelt. A harmadik világháború kirobbanására erőteljesen utaló poszthoz még az amerikai milliárdos Elon Musk is hozzászólt, ám végül kiderült, a kép készítője pontatlanul, fontos részletek kihagyásával idézte Joe Biden amerikai elnököt – írta meg a Telex.
Az Egyesült Államok új oroszországi nagykövetét, Lynn Tracyt hétfőn tüntető tömeg várta, amikor belépett az orosz külügyminisztériumba Moszkvában, hogy átadja diplomáciai megbízólevelét. A tömegben többek között olyan jelszavak hangzottak el, hogy "A tankjaitok civileket gyilkolnak", "Amerika terrorista állam", "a háború az Egyesült Államok üzlete" - írta meg a Reuters.
A Fores orosz vállalat felajánlotta, hogy ötmillió rubelt (mintegy 26 millió forintot) ajánl fel készpénzben az első katonáknak, akik bizonyítottan megsemmisítenek vagy elfognak egy nyugati gyártmányú harckocsit az ukrajnai háborúban. Hiába a több milliós érték, az uráli vállalat vérdíj-listáján nem a harckocsik kilövése a legjelentősebb tétel - írta meg a Reuters.
Oroszország külügyminiszter-helyettese egy hétfőn megjelent interjúban beszélt Oroszország diplomáciai helyzetéről, többek között az Egyesült Államokkal vagy épp az Ukrajnával folytatott tárgyalások lehetőségéről is. Szergej Rjabkov véleménye szerint a nyugati harckocsik szállítása elkaszálta annak a lehetőségét, hogy Moszkva és Kijev tárgyalásokat folytasson a békéről. A külügyminiszter beszélt arról is, hogy el tud képzelni egy olyan világot is, ahol a két nukleáris nagyhatalom nem ellenőrzi egymás fegyverkezését - írta meg a Reuters.
Az Egyesült Államok súlyos korlátozásokat vezet be a Kínába irányuló technológiai exportra. Ezzel elvágják a világ második legnagyobb gazdaságát a korszerű gyártási technológiáktól is. Washington most új szövetségeseket talált a Peking elleni kereskedelmi háborúban.
Az Egyesült Államok minden lehetőséggel számol, hogy megakadályozza Iránt abban, hogy nukleáris fegyverhez jusson - jelentette ki az amerikai külügyminiszter vasárnap egy interjúban közel-keleti látogatásának első napján, Egyiptomban.
Tovább érkeznek a katonai felajánlások Ukrajnába, miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még több fegyvert kért. A nyugati országok a védelmi támogatások mellett immár támadásra is alkalmas felszereléseket, harckocsikat küldenek Ukrajnába; az Egyesült Államok kormánya a napokban úgy döntött, az Abrams harckocsi modernebb altípusát, az M1A2-est küldik Ukrajnába. Ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság az Oroszországra kivetett szankciókat is meghosszabbította fél évvel. Az EU a háború új fejezetét emlegeti, mert Oroszország "válogatás nélkül hajt végre támadásokat a polgári lakosság és nem katonai célpontok ellen". Közeleg a háború egyéves évfordulója, és egyre több figyelmeztetés érkezik arról, miszerint Oroszország új támadási hullámra készül. Olekszij Danilov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára szerint Moszkva február végéig újabb nagy támadást indíthat Ukrajna ellen. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború vasárnapi eseményeivel.
Tavaly április óta a legnagyobb mértékben csökkentek decemberben a személyi kiadások az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium, a Bureau of Economic Analysis pénteki jelentése alapján.
Megérkezett Moszkvába Lynne Tracy, az Egyesült Államok új oroszországi nagykövete - közölte csütörtökön a Twitteren az amerikai diplomáciai képviselet.
Lengyelország húsz évre és összesen 20 millió tonna cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításáról szóló szerződést kötött az amerikai Sempra Infrastructure vállalattal - közölte szerdán Daniel Obajtek, a PKN Orlen lengyel állami energetikai nagyvállalat vezérigazgatója.
Az orosz védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy a hiperszonikus rakétákkal felszerelt Admiral Gorskov fregatt az Atlanti-óceán nyugati részén folytatott hadgyakorlatot, amely során tesztelte csapásmérő képességét – írta meg a Reuters.
Az Európai Bizottság válaszlépéssel fellelne az amerikai protekcionista újraiparosítási programra, de egyelőre fedezetet nem találnak egy uniós fejlesztési alaphoz. Szerdán az uniós tagállamok állandó képviseleteinek ülésén tárgyalnak egy új közös hitelfelvételről, mindezt viszont több tagállam ellenzi, mert olcsóbban bocsátanak ki saját kötvényeket, mint az EU.